Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2022

Teherfelvevők vizsgálata

Kép
  Teherfelvevő eszközökkel kapcsolatos vizsgálat   A teherfelvevők időszakos vizsgálatáról az EBSZ szerint az üzemeltető köteles gondoskodni. Ezen eszközök közül a merev teherfelvevők időszakos vizsgálatát a vonatkozó nemzeti szabvány szerinti időközönként és módon kell elvégezni.   1.)Az acél sodronykötélből készült teherfelvevők időszakos vizsgálatát, amennyiben a használat során tartósan a névleges terheléssel vannak igénybe véve, legalább negyedévenként, egyéb esetben féléven ként kell elvégezni. 2.)Láncfüggesztékek esetében, ez annyiban módosul, hogy MSZ EN 818 számú honosított harmonizált szabvány, valamint az EBSZ I. 7. pont szerint legalább évente, terhelési vizsgálattal egybekötve kell elvégezni.   Ennek során a külsőleg is látható hibákat szemrevételezéssel kell megállapítani. 3.)A teherfelvevőket legalább minden harmadik felülvizsgálat során statikai terhelési vizsgálatnak kell alávetni, a névleges terhelés 1,25-szörösével. A felülvizsgálat előtt a teherfelvevőket

ETAR Chip

Kép
  ETAR Chip használata Az adattábla mellé felhelyezett ETAR-Chip - a mobil fizetéshez hasonlóan - egy egyszerű telefonos érintéssel lehetővé teszi a függeszték valamennyi fontos adatának kiolvasását. Az érvényességi címke továbbra is tartozék marad, így vizuálisan is ellenőrizhető, hogy az emelőeszköz rendelkezik-e megfelelőségi jegyzőkönyvvel? Az ETAR-Chip révén azonban egyből magát a jegyzőkönyvet lehet megjeleníteni a telefonunkon. De ezenkívül láthatóvá válik: melyik üzemegységnek lett kiadva használatra mikor jár le az érvényessége ki és mikor helyezte üzembe az esetleges karbantartások, javítások története sőt az eszköz életciklusának végén egy gombnyomásra egy használatból kivonási jegyzőkönyv készíthető   H-ITB Emelőgép Szakszolgálat